Hétköznap

Hírek

Egy ezüst, három döntőbe jutás

 

Lőrincz Tamás ezüstérmes lett a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia keddi versenynapján, amelyen három magyar egység bejutott a döntőbe a kajak-kenu-versenyeken, a magyar női vízilabda-válogatott pedig 10-9-es vereséget szenvedett az elődöntőben.

A 2006-ban Európa-bajnokságot nyert, a pekingi olimpián nyolcadik Lőrincz remekül birkózott az egész nap során, elbúcsúztatta többek között az idei kontinenselső német Frank Stäblert is, és feltartóztathatatlan volt a döntőig. Az aranymérkőzésen a dél-koreai Kim Hjeon Vu ellen mindent megpróbált, de kiélezett csatában az ázsiai nyert. (A képen az elődöntőbeli győzelme után látható)

A női vízilabda-válogatott az elődöntőben nagy csatában szenvedett 10-9-es vereséget Spanyolországtól. Az ibériaiak már 7-3-ra is vezettek, innen még sikerült két gólra felzárkóznia Merész András csapatának, de egyenlíteni, illetve fordítani nem tudott az együttes. A magyarok ellenfele a csütörtöki bronzcsatában Ausztrália lesz, amely hosszabbításos meccsen kapott ki 11-9-re az Egyesült Államoktól.

Folytatták remek szereplésüket az előcsatározások során a magyar kajak-kenusok: a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes, a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros, valamint Kozák Danuta is döntőbe jutott.Atlétikában 110 m gáton Kiss Dániel és Baji Balázs is érdekelt volt délelőtt, de egyikük sem jutott túl az előfutamon. Előbbi 13.62 mp-cel hatodikként, utóbbi 13.76-tal ötödikként ért célba futamában. Gerelyhajításban Juhász Vanda 50,01 méteres legjobb kísérletével nem került döntőbe, a 36. helyen végzett a 41 fős mezőnyben.

A súlyemelő Nagy Péter 11. lett a plusz 105 kg-osok súlycsoportjában.

Forrás: MTI


Bulik
700 fans
Légy regisztrált 'FUN' tagunk, hogy mindig értesülj a hozzád legközelebb eső legfrissebb buli, divat és lakhelyeddel kapcsolatos minden információról.

A regisztrációhoz kattints ide!

Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó





Jogi nyilatkozat Médiaajánlat  |  Bulifotók  |  Kapcsolat | Adatvédelem |


Minden jog fenntartva 2009-2016 © B1 Média Kft. | code & design by COMpose-IT

Hirdetéssel kapcsolatos információk:

info@buli1.hu

+36-70-419-8618