Hétköznap

Hírek

Meghalt Komár László!

Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett az énekes, ám nem akarta, hogy sajnálják, így titokban tartotta, hogy szervezetében már évek óta ott lappangott a gyilkos kór. Komár László (†67) ma hajnalban otthonában, felesége karjaiban hunyt el.

Komár László két évvel ezelőtt vallotta be, hogy 2006-ban szembe kellett néznie a halálos kórral, lábában ugyanis egy daganatot találtak az orvosok.

– Kétszer kaptam kemoterápiát, amitől kihullott az összes hajam. Ezek után leállítottam a kezelést, és úgy döntöttem, más gyógyítási módszerhez folyamodok – mesélte Komár. – Nagy dózisban kaptam vitaminokat, amik egy ideig segítettek, de két évvel ezelőtt egy újabb daganatot találtak az orvosok - nyilatkozta akkor a rock and roll magyar királya, aki azóta nem beszélt betegségéről, úgy tudjuk, tünetmentes volt.

Komár László 60 évesen, 2004-ben lett újra apa. A kis Karolináért sokat kellett harcolnia, ugyanis negyedik feleségével annyira megromlott a kapcsolata, hogy mikor a válási procedúra elkezdődött, szinte nem is láthatta imádott kislányát.

A Vasárnapi Blikk elsőként számolt be arról, hogy Komár László a válása után titokban újra elvette harmadik feleségét! Krisztinával (59) harmincegy évvel ezelőtt találkoztak egymással, összeházasodtak, majd elváltak, de most újra izzott köztük a szenvedély. A felmelegített házasságról kezdetben csak a tanúk tudtak.

Amikor szeptember végén Komár tüdőembóliás rohamot kapott, párja száguldott vele a kórházba, és ennek a gyorsaságnak köszönhette az életét. Az intenzív osztály hordágyán is az ő nevét kiáltotta: Kriszta! Kriszta!

Komár László élete perceken múlt, ám akkor még sikerült megmenteni. Így emlékezett a kórházból kikerülve a történtekre:

- Arra emlékszem, hogy elképesztő légszomjam támadt, aztán mint a farkas, úgy üvöltöttem a fájdalomtól. Iszonyatosan nyilallt a vállam, és itt balra a tüdőm fölött. Így szenvedtem végig a kórházba száguldást, de Kriszta tartotta bennem a lelket. A kórházból már kimaradtak a képek, mert az oxigénhiánytól többször is elvesztettem az eszméletem.

Mikor október elején kiengedték a kórházból, azt mondta: azt hitte, hogy többé nem megy haza.

„Köszöntelek, drága otthon, hát itt vagyok újra" – mondta akkor Komár László nagyot sóhajtva, amikor kilencnapos kórházi tartózkodás után hazatérhetett budai házába. Itt hunyta le örökre a szemét...

 forrás: blikk.hu


Bulik
699 fans
Légy regisztrált 'FUN' tagunk, hogy mindig értesülj a hozzád legközelebb eső legfrissebb buli, divat és lakhelyeddel kapcsolatos minden információról.

A regisztrációhoz kattints ide!

Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó





Jogi nyilatkozat Médiaajánlat  |  Bulifotók  |  Kapcsolat | Adatvédelem |


Minden jog fenntartva 2009-2016 © B1 Média Kft. | code & design by COMpose-IT

Hirdetéssel kapcsolatos információk:

info@buli1.hu

+36-70-419-8618