DJ találkozó Nyíregyházán
Megjelentek a szakma nagyjai, és a megye ismert lemezlovasai, akik rengeteg tanáccsal látták el az ifjoncokat, valamint Hajdú-Bihar, és Borsod megyéből is szép számmal jöttek el.
A rendezvény mindenki számára elérhető volt, akik szerettek volna információkat gyűjteni mind a DJ, mind a produceri munkát illetően. A közel 3 órás kötetlen beszélgetés alatt lehetőség nyílt a fiatalok számára hogy személyesen feltegyék a kérdéseiket a példaképeiknek.
Beszédet mondott Bárány Attila, Lauer Krisztián, Náksi Attila, Spigiboy, és a DJ szövetség elnöke Jeszenszky Zsolt is. Elmondásuk alapján jelenleg Magyarországon körül-belül 3000 lemezlovas tevékenykedik, ebből mindössze 1200-1300 dolgozik jogtiszta körülmények között.
A fiatal generáció a találkozó után sok hasznos információval és még több inspirációval vághat bele a lemezlovas szakma világába.
A találkozó teljes hanganyaga itt megtalálható:
http://www36.zippyshare.com/v/74743788/file.html
|
|